Avagy produkáljunk a családnak, barátoknak, haveroknak, szomszédoknak, kollégáknak. Ha voltunk olyan balgák, hogy elmeséltük fűnek-fának, miben is mesterkedünk már hetek/hónapok/évek óta, akkor ők úgy érzik, jogot formáltak arra, hogy lépten-nyomon visszakérdezzenek, faggassanak és ellássanak különféle válogatott jó tanáccsal. De mi van, ha mi egyre kétségbeesettebbek vagyunk, és a hátunk közepére sem kívánjuk a kérdéseket, sajnálatot, műbíztatást vagy jobbnál jobb tanácsokat? Mit tegyenek azok, akik kíváncsiak? Mi esik a legszarabbul?
1. A sajnálkozó, lesajnáló: Jajjjj, te szegggény, úgy sajnállak! Már egy éve...? Óóóóó Reakciód: menj a fenébe, épp kezdtem jól érezni magam, és elfeledkezni a lúzerségemről.
2. A műbiztató: óóóó, nyugi, ne keseredj el, majd össze fog az jönni! Fogd fel úgy, hogy annyi a dolgotok, hogy jókat szerelmeskedjetek! Naná, persze, te vagy nem tudod, hogy egy év után ez már nem arról szól, hogy csak dugunk, hanem hőmérőzünk, ovutesztelünk, időzítve szexelünk, belefáradunk, vádoljuk egymást, orvoshoz járunk, spermamintát adunk, vért vesznek, és igen, képzeld, nem látjuk a lehetőséget, hogy egyszer mégis összjön, és igen, ez az egész 1 év után már nem szexbuli. És időnként nagyon nem rózsaszín.
3. A faggatózó: és orvosnál voltál? És mit mondott? És hol tartotok? Hormonvizsgálatot csináltak? Hányadik napokon? Méred a hődet? Rendszeres a ciklusod? Mennyi a prolaktin szinted? Nem lehet, hogy PCOS vagy? Voltál már esetleg ... És akartok lombikot? Hagyjál már, az a 20. lépés, mi még csak kábé a 3.-nál járunk. És különben is menj te a fenébe.
4. Akit csak látszólag érdekel: rákérdez, úgy tesz, mintha komolyan érdekelné, és amikor elkezded mesélni, akkor látszólag untatja, zavarja, menekülne, sóhajtozik. Az egyik legrosszabb. Ilyenkor megfogadod, hogy kerülöd.
5. Mind közül mégis a legjobb a tanácsadó. Jobbnál jobb intelmei, receptjei, ajánlásai, stb vannak. Menj el auraterápiára. (Vagy mire) Ne görcsöljél. Menj el ide, oda, szedj be ezt, azt, amazt. Foglalkozz valami mással is néha. Menj bulizni. Idd le magad a sárga földig. Alfaja a valami-értékesító, az ügynök. Például F.r.v.r L.v.ng. Megtudja, hogy babát szeretnétek, és betámad a termékeivel. Sőt, eléri, hogy ha nem veszel tőle egy 50K csomagot, senki vagy, akinek soha nem lesz gyereke. Lelkifurcsit generál. És szemét.
A keservesen kínlódó szerencsétlen válaszai ezekre:
1. Hát igen, ez van, nekem sosem jött össze semmi "csak úgy"
2. Ja-ja, persze, összejön. Én is tudom.
3. Nyugodj meg, nélküled is tudom a szükséges lépéseket. Vagy: óóó, hol vagyunk már ettől. Peersze, az is megvolt. Meg ez is. Meg amaz is. Mondj valami újat.
4. Megfogadod, hogy kerülöd.
5. Megfogadod, hogy örökre elkerülöd. Vagy: óóó, hol vagyunk már ettől. Peersze, az is megvolt. Meg ez is. Meg amaz is. Mondj valami újat. FL ügynököt törlöd a telefonkönyvedből, a közösségformáló oldalakról, az életedből.
De persze sokszor van olyan, hogy ha nem mondasz semmit, az még rosszabb. Volt olyan, aki megvádolt azzal, hogy nem is akarok gyereket, valójában csak nyavalygok, vagy még rosszabb: sajnálom rá a pénzt, karrierista vagyok, még mindig fontosabb a ház, a kocsi, a nyaralás.
És mit tegyen, akit tényleg érdekel, mi van veled? A legjobb, ha megvárja, hogy magadtól tereld erre a szót. Érdeklődik, de nem faggat. Meghallgat. Sírhatsz a vállán is akár. (De ez már az Ultimate version. Az igaz barát.) Ha mégis rákérdez, tapintatosan teszi, egyrészt, csak amikor kettesben vagytok, másrészt megkérdezi, akarsz-e erről beszélni itt és most.
De a legjobb, ha SENKIT nem terhelsz ezzel. Kivéve, ha van egy hipertürelmes szívbéli barátnőd, de ekkor is vedd figyelembe, hogy őt sem lehet örökké terhelni, mert besokall, és ezt szóvá is teszi. És akkor leszel a legcsalódottabb. Hogy már vele sem tudod megbeszélni.
Ha még megteheted, szűrd meg minél jobban, kinek mit mondasz. Hogy eleve ki tud róla, mire készültök. Írd ki magadból, az a legjobb.
És senkinek nem kívánom, hogy megismerje ezt a kínt. Hogy érezze hónapokig, évekig. Hogy minden hónapja egy hangulatgörbe legyen: megjön = sírás, utána számolás, rákészülés, ovutesztelés, akciózás, időzítés, újabb számolás (mikorra nem várom...), késik, reménykedés, összes tünet felismerése (beképzelése) magunkon. Már teljes beleélés. Majdnem kiscipő-vásárlás (MEGMONDÓS CIPŐCSKE!!!) Aztán megjön, sírás. Kezdődik előlről. És újra, és újra, és újra.
Ja, és hogy hol van ilyenkor a pasi? Ő laza. A pasik nem lelkiznek, nem beszélnek az érzéseikről. Szeretnek szexelni, és ennyi. Néha bevágják a durcit, néhány hónap múlva kezdenek ráérezni, mit élhet át a nő, és nem lázadnak. Szexelnek. Ha kell, időzítve. Ekkor viszont előjön belőlük a sértett fél: miért kell nekem folyton teljesíteni?? És különben is, én azt hittem, tőlem azonnal lebabáznak a nők!!! Hogy nem? Most vége a világnak. Spermamintát, ééén? Na de szeretem ezt a nőt... jó, de nekem ehhez idő kell. Még egy kicsi. Ne sürgess máár...
A nő ekkorra már kikészült, aztán mégis, mindig és újra és újra megrázza magát, és számol, tesztel, hőt mér, kedveskedik, elcsábítja urát, reménykedik, számol, kezdi beleélni magát, és amikor megjön, kicsit meghal, de mint Főnixmadár újraéled.
