Reggel tehát főhősünk elvándolorolt a megműtős doktor úr rezidenciájába, a nagy-nagy kórházba, fel Budára. Én balga, gondoltam korai lesz az a fél 7-es indulás, hát egyrészt elszüttyögtem még ezzel-azzal, plusz már 6:40-kor olyan tumultus volt még a kisvárosomból kifelé, mint ide Lacháza. Egy óra 45 percet meneteltem a kapunktól a kórházig, már a tököm teli volt a gps-sel, meg a budai sávokkal, és a csodának köszönhető, hogy egyszer sem hallottam "újratervezés". Mert ha Budán valamit elcseszel, na ott aztán 5 km-es kerülőutat ad neked option2-be.
Az orvosi szoba előtt már várt 5 nő, s bár a doktor urat időnként elhívták a műtőbe, viszonylag hamar sorra kerültem. Hümmögött az MM-es doki papírja felett, lefénymásoltatta 2x a titkárnénivel, majd közölte, hogy jövő kedd műtét, ma labor. Meg hogy akkor elsőre csak hiszto. Majd később lapar. Na, gondoltam megint húzzuk-halasztjuk a dolgot, de nem vitáztam, ki vagyok én ehhez. Megköszöntem a keddi dátumot, az asszisztensnő megírta a papírt a laborba. Ugye úgy készültem, hogy éhgyomor (éhes, szomjas), korán keltem, az izgalomtól későn feküdtem (álmos, fáradt), a gyógyszert nem vettem be (szédeleg), hoztam a kórházi cuccot (cipelős), minden vágyam volt beállni a kígyózó sorba a labor elé. De főhősünk erős nő, megteszi hát ami kell, nyújtja a karját a vérszívónak, pohárba pisil, lead, távozik. Kocsiban eszik, iszik, bekapcsolja a gps-t és elindul a munkahelyére. Na itt már rámtört a fáradtság, "újratervezés" az volt 2x, mire meguntam, és bementem a nullás helyett a Lágymányosi híd felé, az ismerős, és a lovam vakon hazavisz. Kávét! Ebédet! Országomat egy lóért...
Jövő kedden újra, oda, éhgyomorra.
