A Népszabadságban megjelent egy cikk egy sok nőt érintő betegségféléről. Azért fogalmazok így, mert éppen az a tünete, hogy gyakran nincs különösebb tünete -- illetve a legfőbb tünete az, ha nem sikerül a gyerekvállalás. Ilyenkor, ha a vizsgálatok azt igazolják, hogy a nő testében nem stimmel valami (hormonszintjei nem megfelelők, ingadoznak, stb.), bekerül a meddő kategóriába, illetve a meddőséggel foglalkozó intézményekbe, és sokszor éveken át tartó próbálkozásoknak lesz alávetve... A cikk szerzője ismerteti, hogy gyakran miért feleslegesen: leírja, mi a PCOS (bővebben itt olvasható róla több anyag), és mi az az inzulinrezisztencia, ami ennek gyakran (mindig?) a hátterében áll.
Tizenöt éve tudják, hogy a PCOS anyagcserezavaron alapszik, csak a következményei nőgyógyászatiak. Az ok az inzulin. Normális esetben evés után a vércukorszint megemelkedik, erre a hasnyálmirigy inzulint termel, hogy viszszaállítsa az eredeti állapotot. Az ilyen betegek sejtjei azonban kevésbé érzékelik az inzulint a szervezetben, így abból egyre több termelődik, felborítja a hormonháztartást - ennek következménye a PCOS. Civilizációs betegség: a hajlam mellett a stressz, a rendszertelen, egészségtelen étkezés és a mozgáshiány okolható érte. A betegség legtöbbször megelőzhető, de ha már bekövetkezett, kezelhető.
Amellett, hogy ez az információ, illetve annak tudása, hogy egy párhónapos metformin-kúra megoldhatja ezt a gondot, sokaknak hasznos lehet, hiszen a cikk szerint a nők 10%-át is érintheti, arra hívnám fel a figyelmet, hogy milyen okokból terjed olyan lassan ez a tudás. Ezekre a cikk és a PCOS-ről szóló honlap cikkei is utalnak:
-- a nőgyógyászok gyakran nem működnek együtt az endokrinológusokkal, mert azt mondják, hogy az inzulinrezisztencia nem nőgyógyászati probléma (holott meddőséget okoz, tehát nyilvánvalóan az);
-- ennek az is az oka, hogy így egy rövid endokrinológiai vizsgálat és gyógyszeres kezelés helyett évekig lehet a nőket feleslegesen nagyon drága hormonokkal bombázni, és nagyon drága lombikkezelésekre utalni (persze ha az inzulinrezisztencia a meddőség oka, ezek a kezelések nem sikeresek; emellett nagyon drágák; és az egészségre tett hatásuk sem éppen fényes, a nagy hormoningadozás pl. növeli a későbbi mellrák kockázatát -- és ezt feleslegesen tenni nem jó dolog);
-- a Magyar Diabetes Társaság megkeresére az Egészségügyi Minisztérium sem reagált (persze ezen intézményünket jó ideje pártvillongások szabdalják, amelyek errefelé nyilvánvalóan fontosabbak, mint az emberek egészsége);
-- a metformin olcsó, így a gyógyszert gyártó cégek nem motiváltak abban, hogy lobbizzanak a használatáért; a cikk utolsó bekezdése szól erről, a legszebb mondata talán ez: "Ráadásul a PCOS-ben szenvedő nők jelentős része előbb-utóbb úgyis cukorbeteg lesz, így mindenképpen megveszik majd a gyógyszert." (az "előbb-utóbb" külön díjazandó -- tehát várjuk csak meg, amíg a sokszor későn felismert cukorbetegség pusztítja még jobban sokak testét, mint a még megállítható inzulinrezisztencia; arról nem is beszélve, hogy addig sem jön össze a terhesség).
Az orvosok és a gyógyszergyártók közül tehát sokak szempontjából jót lehet játszani, nagyon sok pénzért, nők / párok testi-lelki egészségével, miközben a problémát okozó betegség fel- és elismerését az érintett nőknek, illetve újságíróknak kell kilobbizniuk. Csak bennem élt régebben ennél jóval idealisztikusabb kép arról, hogy mi a betegség-kutatás meg a gyógyírkeresés lényege?
-- a nőgyógyászok gyakran nem működnek együtt az endokrinológusokkal, mert azt mondják, hogy az inzulinrezisztencia nem nőgyógyászati probléma (holott meddőséget okoz, tehát nyilvánvalóan az);
-- ennek az is az oka, hogy így egy rövid endokrinológiai vizsgálat és gyógyszeres kezelés helyett évekig lehet a nőket feleslegesen nagyon drága hormonokkal bombázni, és nagyon drága lombikkezelésekre utalni (persze ha az inzulinrezisztencia a meddőség oka, ezek a kezelések nem sikeresek; emellett nagyon drágák; és az egészségre tett hatásuk sem éppen fényes, a nagy hormoningadozás pl. növeli a későbbi mellrák kockázatát -- és ezt feleslegesen tenni nem jó dolog);
-- a Magyar Diabetes Társaság megkeresére az Egészségügyi Minisztérium sem reagált (persze ezen intézményünket jó ideje pártvillongások szabdalják, amelyek errefelé nyilvánvalóan fontosabbak, mint az emberek egészsége);
-- a metformin olcsó, így a gyógyszert gyártó cégek nem motiváltak abban, hogy lobbizzanak a használatáért; a cikk utolsó bekezdése szól erről, a legszebb mondata talán ez: "Ráadásul a PCOS-ben szenvedő nők jelentős része előbb-utóbb úgyis cukorbeteg lesz, így mindenképpen megveszik majd a gyógyszert." (az "előbb-utóbb" külön díjazandó -- tehát várjuk csak meg, amíg a sokszor későn felismert cukorbetegség pusztítja még jobban sokak testét, mint a még megállítható inzulinrezisztencia; arról nem is beszélve, hogy addig sem jön össze a terhesség).
Az orvosok és a gyógyszergyártók közül tehát sokak szempontjából jót lehet játszani, nagyon sok pénzért, nők / párok testi-lelki egészségével, miközben a problémát okozó betegség fel- és elismerését az érintett nőknek, illetve újságíróknak kell kilobbizniuk. Csak bennem élt régebben ennél jóval idealisztikusabb kép arról, hogy mi a betegség-kutatás meg a gyógyírkeresés lényege?
Forrás: http://feminarium.blogter.hu/258029/nok_gyogyszerezese_pcos_es_inzulinrezisztencia_eseten
