A sok nődokit már nem tudom hogyan hívjam, természetesen a nevüket nem akarom ide kiírni, személyiség jogok meg ilyenek, csak valahogy meg kell őket különböztetni. Volt az Állami Dr Lyuk, aki leüvöltötte a hajam ("én olyat nem mondtam, hogy ne görcsöljön" Pedig de.), aztán volt a magánrendelős-laza-elegáns-belvárosi irodás-clostis Dr Lyuk, aki megnyitotta előttem a teherbeesők mennyországát, majd a vetélők poklát is megjártam utána, és akkor most van a 20-perc-alatt-többet-találok-mint-más-20-hónap-alatt Dr Lyuk, aki kezel, párhuzamosan az IR-es dokival, tudnak egymásról, nem kezelnek keresztbe, stb, - és ő küldött el ma a 4. Dr Lyukhoz, aki meg fog műteni.
Ma fel is hívtam, hétfőn késő délután randi :-)
Hát mit mondjak. Nem úgy gondolok rá, mint egy randira. Max, mint egy nagy szakítás utáni, két év elteltével összelogisztikázott vakrandira, amikor azt sem tudod, mi vár rád, már nem érzed magad nőnek se, várhatóan leblokkolsz, sőt az egész úgy kezdődik, hogy már 1 héttel előtte gombóc van a torkodban, időnként hasmenést kapsz az idegességtől, és legszívesebben lemondanád, de persze ez az én esetemben szóba sem jöhet. Még jó, hogy szerda van, és hétfőig nem fog eltelni egy hét...
De nem igazán tudok most másra koncentrálni, csak túl akarok lenni ezen a hiszto-lapar-mizérián, és lehessen újra próbálkozni. Belegondoltam, hogy mire teherbe esem, a képébe fogok röhögni annak, aki mondjuk "terhestársam" lesz, és közli, hogy jajj, mikor szülök már, de sok a 40 hét, ez a várakozáááás... Ó, babám, ha várakozásról van szó ... De persze engem meg az vág pofán ezt olvasva mondjuk aki 5 uszkve 10 éve próbálkozik... Mindenkinek a maga baja a legnehezebb, legfájóbb, legidegesítőbb, legzavaróbb. Mintha november óta "várandós" lennék. Próbálok arra koncentrálni, hogy már márciusban is tűkön ültem, és tessék, immáron április vége van, milyen tuti. Most belőttem magamnak, hogy ebben a hónapban túlleszek ezen, jövő hónapban teherbe esek... csak ehhez azt kellene tudni, hogy mikor kerülhet sor a műtétre, illetve, hogy teherbe esek-e elsőre. Aztán majd elég lesz azon beszarni :o)
Olyanokat sóhajtozom, még jó, hogy egy zajos irodában ülök napközben, és otthon is van egy alapzaj, mert ha valaki ezt hallgatná... Jajj, Istenem... mááá megint. De amellett meg két sóhaj között csupa pozitív kép jön elém: lesz kisbabám, juszt is! És esküvőm, próbálok a leendő férjemre, a boldogságunkra, az új nevemre, a ruhámra, a csokorra, a tortára, a bevonuló zenémre koncentrálni, és ezzel ütöm el az időt, hogy keresem a tökéletest (zenét, tortát, csokrot). Egész jó foglalatosság, örülök, hogy végül nem maradtunk a "bemegyünk farmerben a hivatalba hétköznap" -verziónál. És szuper az időzítés is: ha ez nem lenne, begolyóznék, így meg kiválóan elszalad az a pár hét. Tök jó, hogy "megembereltük" magunkat, és eldöntöttük, hogy 'megejtjük', eddig csak halogattuk, nem fontos, majd, stb. Májusban leszünk 5 éve együtt, felesleges tovább halogatni. Tökéletes "projekt", a legjobb időben.
