Régen nem írtam, páran jeleztétek, hogy na mi van, megint elvonultál...? Nem, nem vonultam el, csak most annnnnnyira erős vagyok (múlt hónaphoz képest - hihi), hogy nem estem neki tesztelni már tök korán. Várok, várok. Elvileg holnap akartam, de holnap sem fogok! Még korai. Nem kell erre ráizgulni. Mindennap vannak tüneteim, ami arra utal(hat), hogy történt fogantatás, és a hcg szint ezt ki fogja mutatni. Van, aki szerint egy nő bármilyen tünetet be tud képzelni, de én ebben nem hiszek. Baromság. Ott mindig van valami, ez tuti. Nem mondom, egy egyszeri rosszullét bármi lehet, még lelki is, de az, hogy mindennap van valami, minden reggel rosszul vagy, még ha kicsit is, olyat nem lehet beképzelni. De a nap folyamán is folyamatosan érzem, hogy valami van. Nekem ilyen két ciklusban volt: egyszer, mikor terhes lettem, máskor, mikor 3.0 lett a hcg-m (de aztán megjött). Úgyhogy most is vagy egyik, vagy másik. Már nem kezdek el örömködni, ha kibontom a frissen vásárolt húst, és majd' elájulok tőle (megszagoltatom a férjemmel, neki hiperszaglása van, és szerinte teljesen oké), vagy ha fémes ízt érzek a számban, émelygek, nyáladzom és szédelgek, ha reggel 4 lehúzott ablakkal kell, hogy közlekedjek a kocsival - félvén, hogy telibehányom a szélvédőt. Vagy, ha farkaséhes vagyok. Vagy elájulok 9-kor, és reggel 6:15-kor is úgy kelek, mint akin átment az úthenger. Mindezek ellenére nem élem bele magam, mégis optimista vagyok. Vagy most, vagy máskor, de össze fog jönni! Nem mondom, becsúszik néha egy-két kósza félelem, de az alapvető hangulatom derűs, nyugodt, és ha van valami, ami kiakaszt, felhúz, azt képes vagyok kizárni, ignorálni, eltávolítani minden szinten.
Nem kérdeztem rá a dokinál az endóra ( = laparra), de úgy tűnik, kezd kisebb jelentőséget tulajdonítani így, hogy március óta nem nőtt egy cseppet sem. Majd leközelebb. Akkor bezzeg a frászt hozta rám! Hogy be voltam tojva... De mindegy, nem foglalkozunk a múlttal. Volt sok minden, ami miatt felháborodhatnék, van doki, akire ráboríthatnám az asztalt, hogy nem látott ezt vagy azt előbb, rájöttem pár mulasztásra - illetve rávilágított a mostani dokim. Szörnyű, milyen orvosok vannak, le sem tojnak pár kirívó értéket, ááá, minek az... De mindegy is, kár sírni a kiömlött tej felett, szokták mondani. Most már teljesen sínen vagyok, a méhsövény leműtve, az IR-em szépen gyógyulgat, fogyok*, mint állat, a PCO ellenére spontán peteérésem van (dupla!), egész jók a hormonértékeim, a fél év védekezéses időszak után az első ciklusban történt fogantatás - ha meg is jött utána - de a doki szerint innentől már csak a nagy számok törvényére kell hajtani - minél több próbálkozás, annál több esély! A világon semmi mást nem kell csinálni, csak sokat szerelmeskedni. Nem kell időzíteni - mondjuk a 12. naptól kétnaponta egészen addig, amíg "nemvárjuk".
* le kell cserélnem a ruhatáram. Illetve, 1999-es bikinik jönnek rám! (Sajna, kiment a divatból)
* le kellett tennem a gyűrűm, mert féltem, hogy elvesztem.
* férjem bánatára elveszett a fenekem :-D (meg a mellem. De én ezt nem bánom)
* cipőket (!!!) fogyok ki, leesnek rólam... stb.
Miért is keseregnék...?
Akármi lesz most, csak megyünk tovább.
