Eleve ezt a megnevezést is utálom. Maga a szó is olyan szomorú, mintha valami fogyatékosság súlytaná a párt. Nem, nem vagy meddő, senki nem bizonyította ezt be, engem nem érdekel, hogy ez a hivatalos megnevezés arra, ami ELLEN küzdesz, te próbálkozó vagy. Én is voltam papíron meddő, aztán már 6.5 kg a mi kis próbálkozásunk gyümölcse. A meddőség az olyan végleges, te meg nem adod fel - mert akkor nem olvasnád ezt.
Görcsölve pedig nem megy. Én már csak tudom, milyen érzés, amikor hallod ezt a tanácsot, én sokszor gyűlöltem, a falat tudtam volna kaparni kínomban, főleg, amikor ezt egy sokgyerekes anyukától hallod, akire ha csak ránéz a férje, már teherbe esik. De ha olyan, mondja, aki végigjárt Tolnát-Baranyát, orvostól orvosig, kipróbált mindent, és a gyógyszeres kezelés / diéta mellett vallja, hogy KELLETT a nyugalom, és sikerült neki..., akkor elhiszed?
"De próbálok nem gondolni rá..." - nem, nem így kell. Mert a próbálgatás is egy stressz. Helyébe kell valami, és szemléletet kell váltani in general. (Mint a diéta helyett életmódváltás - nem próbálgatni kell, hanem egyszerűen megtanulni ellazulni, nem idegeskedni minden apró szaron - már bocs), megtanulni 10-ig számolni, stb. Mert:
1. Ha elmegy az orrod előtt a villamos, mindjárt jön egy másik. 2. Hacsak nincs részvényed a cégnél, ahol dolgozol: egy csak munka! Nem az életed. Elrontottál valamit? Na bumm, más is szokott ám ilyet... Hátráltatnak? Relax!
3. Anyagi gondjaid vannak, ezért szorongsz: ez már keményebb dió, de felülvizsgáltad a kiadásaidat már? Lehet valahol csökkenteni? Bevételt emelni?
Amit csak lehet, tegyél rendbe az életedben. A fejedben, a munkádban, a magánéletedben*, és LÉGY KÖNNYED.
*amikor hónapok óta próbálkoztunk a párommal, hogy kisbabánk legyen, elmentem egy jóshoz. Ő kiderítette, hogy belül olyan szinten féltékeny vagyok, hogy magam sem veszem észre. Ez akkora feszültséget teremtett bennem és a viszonyunkban, hogy ezt muszáj volt először rendbetenni.
Én fél év alatt eljutottam arra a szintre, hogy leépítettem a stresszt: semmilyen apró dolog nem tudott felidegesíteni, a munkámat elvégeztem, és hazamentem. Nekem segített az, hogy kertészkedtem, mindenkinek javaslom, hogy keressen magának valami kellemes, kikapcsoló elfoglaltságot, heti minimum 10 órára!
Kivizsgálások hada: borzasztó, néha tényleg. Még ma is ökölbe szorul a kezem, mikor az sztk-s nőgyógyászra gondolok, de voltak egyéb momentumok is a kezelés során, ami megalázó volt, kényelmetlen, fájdalmas vagy reménytelenségre okot adó. Mindig a cél lebegjen előtted, én például elolvastam mindent a neten, és azt mondtam, szépen sorban végig fogom járni az utat, lépésről lépésre megcsináltatok minden vizsgálatot, és végül sikerülni fog! (Mindenkinek javaslom kezdésnek egy kétpontos inzulinterhelést - www.mensmentis.hu)
A többit rádbízom. Gondold át, és találd ki magadnak a TE módszered, dolgozz rajta! Rengeteg próbálkozóval találkoztam, és legtöbbjüknek (kb 95%) már sikerült. Még nem találkoztam olyannal, akinek tényleg nem sikerült, úgy értem, már túl van azon a koron is, hogy egyáltalán érdemes szülni. (Bár, hozzáteszem, Fehér Anna óta ez igencsak kitolódik).
Ennél jobbat akartam ide írni, olyat, ami meggyőzi azt, aki elkeseredett, kihúz a depiből, de ennyi tellett. Ha kevés, nézzétek el nekem. Ha észosztó lett - nem akartam. Ha ront is a dolgon - pláne nem.
